Amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a fotográfiával, leginkább a dokumentarista irányzatban leltem rá a fényképezés realista, a valóságot megragadó jellegére. Azonban rájöttem, hogy a valóság kaotikus, a körülöttünk lévő világ rendezetlen, számos zaj, zavaró körülmény okoz fennakadást a képkészítésben. Hiába igyekszem a legjobb szögben és pillanatban exponálni, mégis mikor a fényképezőgép zárja kinyílik, a valóság összes rejtett és látható, kívánt és nemkívánatos eleme rögzül a képen. Később, a fotó megtekintésekor úgy érzem, hogy a természeti, fizikai jelenségek vagy egyszerűen a véletlen olyan zavart hozott létre a képen, amely szétroncsolja azt.
A fényképezéshez képest a festészet a művész szubjektív eszméinek, gondolatainak a terméke. A festmény témáját, a kompozíciót, a színt az alkotó maga választja meg gondolatai, érzelmei interpretálására. A műteremben az alkotó könnyebben tudja kontrollálni az alkotási folyamatot. Ezzel szemben fotózáskor mindig az orromnál fogva vezet a valós élet.
A kortárs fotográfiai gyakorlatban elterjedt, hogy a digitálisan elkészített fotográfiát digitális eszközökkel manipulálják. A beavatkozással „festményszerű” hatást akarnak elérni, ám ez csak technológia, egyediséget nem kölcsönöz a fényképnek.
Végezettségem szerint festő vagyok, diplomámat festészetből szereztem. Művészi tanulmányaim során esztétikai és kompozíciós problémákkal ismerkedtem meg. Jártas lettem a színtanban, a térérzékeltetésben és a kép konstrukciójának kialakításában. Már ezzel a fajta művészi látásmóddal kezdtem el fotózni. Elsősorban az foglalkoztatott, hogyan tehető egyedivé a fotó, milyen eszközzel tudom festőként átértelmezni, kiemelni egy-egy fényképem témáját. Erre a színek, a színezés adta meg a választ. De nem fizikai-kémiai vagy digitális eljárással akartam színes fotót készíteni, hanem szubjektív saját színezéssel értelmezni a fotók témáját. Ezért az utóbbi években a festészet különböző formáival kísérleteztem a fotóimon. Vagy közvetlenül a képek nyomataira festettem rá finoman, ahogyan a fényképészek tették száz évvel ezelőtt, vagy pedig vastag olajfestékkel fedtem be őket, és csak néhány kiemelt képi elemet tartottam meg. Emellett kísérleteztem a fényképek papírra és vászonra nyomtatásával is. Olyan vizuális nyelven próbálok megszólalni, amely lehetővé teszi, hogy a festészeti technikák elvegyüljenek a fotografikussal. A színhasználattal, vagyis a kiemeléssel a fotó dokumentum értékének megőrzésére törekszem, egy szubjektív valóság-interpretációra.
Ezen a kiállításon a fotográfusi és a festészeti munkáimnak kombinációját, a kísérleteimet mutatom be. Alkotásaim fényképek és festmények is egyben, fotográfiai festészetnek nevezem ezeket a próbálkozásokat.
A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.